Bár még nem biztos, hogy rendes eseményt tartanak, az Apple régóta jelentgeti be a termékeit márciusban, úgyhogy latba vesszük, milyen újdonságokra számíthatnánk.
Nem kertelek: egyelőre kicsit sem biztos, hogy az Apple keynote-ot tart majd márciusban. A cég azonban előszeretettel mutatott be új termékeket ilyenkor a korábbi években, és egyre több fejlesztés alatt álló projektjük körvonalazódik ki számunkra is, mint például az AirPods 3 és az új iPad Pro. Ha lesz is esemény, nagyon valószínű, hogy az elmúlt évben megszokott virtuális módon lesz lebonyolítva a pandémia miatt.
Március 16?
Múlt héten futótűzként szaladt körbe az Apple-rajongók körében a március 16, mint lehetséges dátum az esemény megtartására. A Bloomberg újságírója, Mark Gurman (aki nem mellesleg igencsak megbízható szivárogtató is) viszont Twitteren tagadta, hogy 16-án eseményre készülne az Apple, vagy hogy bejelentené a régóta várt AirTags nyomkövetőt. Gurman tweetje azonban csak 16-ára vonatkozott – a hónap többi napja benne maradt a kalapban.
Az Apple és a márciusi események
Van több olyan esemény is, amit a techóriás szinte biztos, hogy minden évben, ugyanabban az időpontban tart meg. Ilyenek például a májusi WWDC, illetve a szeptemberi iPhone-esemény; ezek valószínűleg csak a modern civilizáció összeomlásakor maradnának el. A legtöbb évben egy második őszi esemény is megrendezésre kerül, ezek általában a Macről szoktak szólni. Tavaly például három hónap alatt három eseményt is láthattunk: Apple Watch és iPad bemutatókat szeptemberben, az iPhone 12-k leleplezését októberben, és végül az Apple Siliconnal szerelt Macek debütálását novemberben.
A tavaszi események azonban nem ilyen kiszámíthatók. 2020-ban kimaradt a Covid-19 vírus villámgyors, globális terjedése miatt, azonban az Apple megtalálta a módját, hogy a nagyközönség elé tárja legújabb termékeit: az új iPad Pro és Magic Keyboard, az új MacBook Air és a második generációs iPhone SE mind-mind sajtóközlemény formájában mutatkoztak be.
Tavalyelőtt, 2019-ben megint más volt a helyzet: egy teljes tavaszi eseményt kaptak a cég szolgáltatásai. 2018 tavaszán pedig Chicagóban tartottak konferenciát a frissített, iskolákba szánt iPadről.
Ha meg is tartja idén az Apple a tavaszi keynote-ot, biztos, hogy online formában teszik majd meg. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a virtuális események megszervezése és lebonyolítása sokkal könnyebb, mint élőben megtartottaké, úgyhogy még nagyobb esély is van rá, mint a korábbi években.
A termékek
Új iPad Pro és iPad mini
Az egyik leggyakrabban hallható pletyka, hogy az Apple egy új, mini-LED kijelzős iPad Prót fog piacra dobni 2021 első negyedévében. Az új panel valószínűleg a 12,9 hüvelykes modellen lesz először elérhető, és csak kicsit később a 11 hüvelykesen. Dizájn terén ne számítsunk sok változásra a 2020-as modellhez képest; a hangsúly az új kijelzőtechnológiára, illetve a processzorra helyeződik majd, ez utóbbi minden bizonnyal az A14-es chip tabletekre optimalizált kivitele lesz.
A legdrágább iPad mellett az Apple a legkisebb modellen is dolgozik: az idei mini 8,4 hüvelykes kijelzővel és vékonyabb keretekkel érkezhet. Sajnos úgy néz ki, a teljes új generációs kinézetet még nem kapja meg – megmarad vastagabb felső és alsó keret, a Home gomb és persze a TouchID. A minit egyébként 2019-ben frissítették utoljára, de szinte az egyetlen újdonság az akkor újnak számító A12 Bionic chip bevezetése volt.
Ezeken felül olyan pletykákat is hallani, hogy az Apple egy “olcsó” iPaden is dolgozik, de ennek a bemutatkozója még biztosan nem az esetleges márciusi eseményen esik meg.
iPhone SE 3
A Macotakara cikkje szerint az Apple áprilisban tervezi útjának indítani az iPhone SE harmadik generációját. Sajnos szinte semmilyen más részletet nem tudtunk meg, annyi biztos, hogy ha tényleg így lesz, akkor a frissítés pont egy évvel a 2020-as második generáció bemutatója után futna be.
Egy másik forrástól azt hallhattuk, hogy egy nagyobb iPhone SE is készülget a cupertinói boszorkánykonyhában, 8,8 hüvelykes kijelzővel és az iPhone 8 Plus dizájnjával. Már csak az a kérdés, hogy ezt a telefont látjuk-e valaha – és ha igen, akkor lehet-e, hogy már most márciusban.
AirPods 3 és AirPods Pro 2
Az AirPods-vonat nem állt meg a Max decemberi bemutatkozója után sem: mind a sima, mind a Pro AirPods-ból készül az új generáció.
Az AirPods Pro 2-t egyes források szerint akár már áprilisban kézbe vehetjük. A frissítés egy “kompaktabb” dizájnt ígér, ami valószínűleg teljesen elhagyja az AirPods-ok jellegzetes lelógó szárát. A Bloomberg szerint még ne vegyük biztosra az új dizájnt, hiszen a belsőseik szerint az Apple nem nagyon tud megbirkózni a hardveres problémákkal, amit a szár eltávolítása okoz – olyan fontos funkciók kiszolgáló alkatrészei kaptak ott helyet, mint az aktív zajszűrés és az Áttetsző mód.
Egy új “sima” AirPods is készülőben lehet, Próhoz hasonlító kialakítással: rövidebb szárakkal és cserélhető fülharangokkal. Az új fülesek árazása egyelőre ismeretlen, egyes elemzők szerint a sima AirPods továbbra is 20%-kal lesz olcsóbb a Prónál.
AirTags, AppleTV
Az AppleTV termékcsalád egy ideje nem hallatott magáról, úgyhogy épp ideje lenne egy 2021-es frissítésnek, hiszen a jelenleg is kapható modell azért már kezdi az öregség jeleit mutatni a konkurencia termékei mellett.
Az AirTag pedig egy évek óta pletykált nyomkövető-szerűség, ami elméletileg idén mutatkozik be – John Prosser máciusra ígérte, de hisszük, ha látjuk.
Folytatódó Silicon-átállás
Az Apple becslései szerint nagyjából két év alatt fogják az összes Macet átállítani a saját processzorukra. Éppen ezért 2021-ben is folyamatosan érkeznek majd az új gépek, bár őszintén szólva nincs sok esély rá, hogy éppen márciusban. A soron következő iMacek és MacBookok valószínűleg az év második felében mutatkoznak majd be.
Forrás: 9to5mac
Kapcsolódó cikkek: