Az iPhone XS rezgőmotor csere menete
Mivel a belső alkatrészek zöme az iPhone XS hátlapjához van építve, így a kijelzője felől kell megközelítenünk azokat. Ahogy észreveheted, erősen és magabiztosan illeszkedik a kijelző a házhoz, ezt az Apple nem csak csavarokkal, hanem erős ragasztóanyag felhasználásával érte el, ami a vízállóságért is felel. A ragasztóanyagot melegítőpad segítségével olvadáspontig melegítjük. Több szervizben nem megfelelő szerszámokkal és műszerekkel dolgoznak, hajlamosak túlmelegíteni a készüléket, ami árt a belső alkatrészeknek. A nem kellő rutinnal rendelkező szervizek, a nem megfelelő eszközöket használva, nagyobb kárt tehetnek, jelen esetben a kijelzőben, aminek a költsége rémisztően magas. Emiatt is ajánljuk azt, hogy olyan szervizeket keressenek meg, ahol nagyobb kapacitás van.
A kijelzőt leválasztva viszonylag szabad utunk van az említett alkatrészhez. A már lecsatlakoztatott akkumulátort, csengőhangszórót kell eltávolítanunk, végül pedig a meghibásodott vibramotort. Ezt elolvasva látható, hogy mennyi alkatrész mozgatása, kiszerelése szükséges ahhoz, hogy az iPhone XS vibramotort kicseréljük, ezért erősen ajánlott olyan szakemberekhez fordulni, akik kezében benne van a rutin, és minimális hibaszázalékkal tudnak dolgozni.
Leírás
Árlista: https://icentrum.hu/iphone-xs-szerviz-arlista/
Az iPhone XS-ben található Taptic Engine szolgáltatja a készüléked rezgését. Mikor gyanakodhatsz a meghibásodására? Ha a némító gomb lenyomását követően nem rezzen a készülék, ha bejövő hívásokkor néma módban sem jelez rezgéssel, vagy épp a kijelzőre erősebb nyomást mérve, a 3D Touch funkciót kihasználva sem küld visszajelzést.
Teendő
Abban az esetben ajánlott az iPhone XS vibramotor cseréje, ha a készülék nem ad rezgő jelzést. Szervizünkben 30 perc alatt gyári minőségű alkatrészre cseréljük az iPhone XS vibramotorját.
Keresd ki címünket!
1141 Budapest, Szugló utca 125D.(Szentes – Szugló sarok)
Bevizsgáljuk készüléked!
Profi csapatunk pillanatok alatt elvégzik a javítást.
Boldogan távozol!
Miután látványszervizünkben végignézted a javításod!
Szakszervizünk minden szerviz szolgáltatásra 1 év teljeskörü garanciát vállal ami ázás és törés esetén nem érvényes!