Az iPhone 5S/5C akkumulátor csere menete
A szerelést ebben az esetben is a kijelző eltávolításával kezdjük. Fontos, hogy a kijelzőt először kizárólag addig szabad megemelni, ameddig hozzá nem férünk a hozzá csatlakozó flexekhez és kábelekhez. Ezek eltávolítása után kicsavarjuk a két fémcsavart, amelyek az akkumulátort rögzítik, majd elvágjuk az iPhone 5S akkumulátorát a házhoz rögzítő ragasztót. Ezután eltávolíthatjuk az akkumulátor körüli fóliát és kiemelhetjük a készülékből.
Leírás
Árlista: https://icentrum.hu/iphone-5s-se-szerviz-arlista/
Az alábbiak indokolhatják az iPhone 5S akkumulátorának cseréjét: a telefon kizárólag töltőre helyezve kapcsol be, majd ha lecsatlakoztatjuk, azonnal kikapcsol. Szintén a készülék akkumulátorának végét jelezheti, ha az iPhone 5S 10-30%-os töltöttségi szint mellett magától újraindul, netán teljesen kikapcsol. Kifejezetten intő jel, ha az iPhone 5S akkumulátora a megszokottnál sokkal gyorsabban merül. Amennyiben viszont hiába csatlakoztatjuk töltőre a készüléket, a töltöttségi szint mégsem megy egy bizonyos szint fölé, az a töltésért felelős IC hibáját jelzi. Ekkor önmagában hiába cseréljük az iPhone 5S akkumulátort, az IC cseréje is szükségessé válik. Az iPhone 5S akkumulátora 10 perc alatt cserélhető, amelyet szervizünkben meg is várhat.
Teendő
Az iPhone 5S beépített lítiumionos akkumulátorral rendelkezik, amelyet hálózati adapteren vagy USB csatlakozással egyaránt feltölthetünk. A hivatalos Apple adatok alapján az iPhone 5S-sel 3G hálózaton a beszélgetési idő akár 10 óra is lehet, míg a készenléti idő elérheti a 250 órát. Bár ezek az értékek a használat függvényében változhatnak, azt minden iPhone 5S tulajdonos tudja, hogy az Apple által meghatározott idők nem egyeznek a készülék akkumulátorának tényleges teljesítményével.
Keresd ki címünket!
1141 Budapest, Szugló utca 125D.(Szentes – Szugló sarok)
Bevizsgáljuk készüléked!
Profi csapatunk pillanatok alatt elvégzik a javítást.
Boldogan távozol!
Miután látványszervizünkben végignézted a javításod!
Szakszervizünk minden szerviz szolgáltatásra 1 év teljeskörü garanciát vállal ami ázás és törés esetén nem érvényes!