
Jony Ive, az Apple legendás dizájnere otthagyja a céget
Ive egy saját céget alapít, és továbbra is szoros kapcsolatban áll majd a cupertinói techóriással, de soha többé nem lesz az alkalmazottja.
Ive egy saját céget alapít, és továbbra is szoros kapcsolatban áll majd a cupertinói techóriással, de soha többé nem lesz az alkalmazottja.
Már három hónapra sem vagyunk az idei iPhone-bemutatótól, ahol végre lerántják a leplet a XS és a XS Max utódjairól. Ha a pletykák igazak, akkor ezek mellett idén érkezni fog az iPhone XR következő generációjais, így tavalyhoz hasonlóan megint három iPhone-nal leszünk gazdagabbak. Most összegyűjtünk mindent, amit az Apple idei zászlóshajóiról tudunk: íme az összes pletyka és infó az iPhone 11-ről!
Tegnap lement az idei WWDC (World Wide Developers Conference), a minden évben megtartott Apple esemény, ahol a gyártó bemutatja, milyen szoftveres újításokat hozott össze az elmúlt év folyamán a cupertinói boszorkánykonyhában, illetve jobb esetben egy-két új terméket is megvillant a nagyközöség előtt. Idén két új eszköz is bemutatkozott, és a szoftveres oldal is erősre sikeredett, úgyhogy lássunk hozzá: ez minden, ami a tegnapi WWDC 2019-en történt!
Az olcsóbb iPhone tavaly is hatalmasat tarolt, idén miért lenne más a helyzet?
Majdnem 5 éves várakozás után mától kezdve mi is élvezhetjük az Apple Pay nyújtotta kényelmes fizetést.
A töltőnek szomorú vége lett, de nem áll meg miatta az élet.
Az Apple március 25-én tartotta az utolsó nagy eseményét, melyen a cég szolgáltatásai, pontosabban ezek frissítése és bővítése állt a középpontban. Érkezett pár kifejezetten érdekes ötlet is (én például nagyon meglepődtem az Apple hitelkártyán) szóval lássuk, miket is mutatott be a techóriás az “It’s showtime!” című eseményén!
Sajnos nem azért nem kell többet várnunk rá, mert megjelent. Épp ellenkezőleg: soha nem is fog.
Bár azt mind tudtuk, hogy március 25-én valami komolyabb bejelentésre készül az Apple, arra senki sem számított, hogy előtte egy héttel frissítik az iPad-felhozatalukat. Végül pont ez lett a helyzet, az Apple Store-ban már elérhető a 2019-es iPad Air és mind az ötödik generációs iPad Mini.
A Samsung nemrég piacra dobta a Galaxy S-széria legújabb tagjait, amik meglepően innovatívak lettek, ezt senki sem tagadhatja. Azonban sokak elsiklottak afelett, hogy aznap éjjel nem csak az S10 és a Galaxy Fold mutatkozott be: néhány új viselhető kütyü is napvilágot látott, amik közül egyértelműen a Galaxy Buds a legizgalmasabb. A bemutatón úgy tűnt, hogy a hatalmas – és töretlen – sikernek örvendő AirPods végre méltó vetélytársat kapott, a Samsung ráadásul volt olyan jó fej, hogy olcsóbban (vagy telefonelőrendelés mellé ingyen) adja a fülesét. Lássuk csak, mit mutathat fel a Galaxy Buds, ha szembeállítják a vezeték nélküli fülesek titánjával, az AirPods-zal.