Nyitvatartás:  H‑P.:  9:00‑17:00  | Sz.: 10:00‑13:00 | V.: Zárva

Hivj most: +36 30 340 60 61

iPhone 11: minden, amit a 2019-es Apple csúcsmobilról tudunk

iCentrum Apple Szerviz > Blog > Blog > iPhone 11: minden, amit a 2019-es Apple csúcsmobilról tudunk
iPhone 11: minden, amit a 2019-es Apple csúcsmobilról tudunk

Már három hónapra sem vagyunk az idei iPhone-bemutatótól, ahol végre lerántják a leplet a XS és a XS Max utódjairól. Ha a pletykák igazak, akkor ezek mellett idén érkezni fog az iPhone XR következő generációjais, így tavalyhoz hasonlóan megint három iPhone-nal leszünk gazdagabbak. Most összegyűjtünk mindent, amit az Apple idei zászlóshajóiról tudunk: íme az összes pletyka és infó az iPhone 11-ről!

A dizájn

Ahogy azt már a neten is gyakran láthattuk, az iPhone 11 és iPhone 11 Max szinte teljesen meg fognak egyezni elődjeikkel, már ami a formatervezést illeti. Eddig csak a hátsó kamerák számát és elhelyezkedését érintő változásokban vagyunk biztosak, a telefonok többi része valószínűleg érintetlen marad. Ez pedig az iPhone X által még 2017-ben bevezetett dizájnnyelvezetet jelenti, a lekerekített szélekkel, éltől-élig tartó kijelzővel és a nevezetes kijelzőszigettel, a notch-csal. Az új telefonokra való tokok már kiszivárogtak, így a telefonok valószínűsíthető méreteit is tudjuk: az iPhone 11 143.9 x 71.4 x 7.8 milliméter lesz, ami valamivel nagyobb és vastagabb a XS 143.6 x 70.9 x 7.7 milliméterjénél. A 11 Max pedig 157.6 x 77.5 x 8.1 milliméter lehet, ami szinte teljesen megegyezik az előddel, mindössze egy lehelettel vastagabb, mint a XS Max 157.5 x 77.4 x 7.7 millimétere.

És jöjjön a feketeleves, a hátsó kamerák. Sajnos minden jel arra mutat, hogy egy hatalmas, négyzetalakú kamerafoglalat kap majd helyet az iPhone 11 és 11 Max hátoldalán, amiben 3-3 lencse kap majd helyet, háromszög kiosztásban a megszokott vertikális helyett. A kiosztást több kiszivárgott dummy (tokok tesztelésére használt) modell, tervrajz és elemző támasztotta már alá, így szinte biztos, hogy az Apple is ezt a dizájnt választotta – jobb lesz, ha minél hamarabb hozzászokunk. Öröm az ürömben, hogy ha minden igaz, a rettenetesen széles kitüremkedés valamivel vékonyabb lesz, mint a korábbi iPhone-modelleken, így talán kevésbé fog hintázni az asztalra téve.

Sőt, úgy tűnik, az Apple is tisztában van vele, hogy az új kameraelrendezés katasztrofális, mivel az idei telefonok hátlapját is megújítják a pletykák szerint: egy ’új és különleges’ üveg hátlapot kapnak, ami egyetlen panelből lesz elkészítve, a kamerák foglalata pedig ez alá az üveg alá lesz beágyazva, hogy kevésbé szúrjon szemet; egy másik pletyka még azt is megkockáztatja, hogy az iPhone-ok hátlapja matt bevonatot is kaphat. Az egésznek olyan hatása van, mintha az Apple tudná, hogy csúnya a kialakítás, és próbálná elmaszkírozni azt – ekkor pedig felmerül a kérdés, hogy miért nem terveztetnek valami mást, ha mindenképpen ragaszkodnak a három kamerához.

Egy másik apró változtatást a fizikai gombok terén vehetünk majd észre. Ha minden igaz, akkor a némítás kapcsoló, a hangerő- illetve a bekapcsológomb mind-mind tolódni fog egy kicsit, amire az új kamerák megkötései miatt van szükség. A némítás kapcsoló ezen felül új kialakítást is kaphat, a megszokott balról-jobbra váltást egy fentről-lefele irányú pöcök válthatja.

 

A kijelző

Az iPhone 11 és 11 Max kijelzője változatlan lesz az előző generációhoz képest. Mindkét eszköz OLED-panelt kap, a 11 5,8 hüvelykeset, a 11 Max 6,4 hüvelykeset. Volt olyan forrás, ami a telefonok méretének változtatását jósolta, de ez elég valószínűtlen (sokkal inkább úgy tűnik, hogy csak jövőre nyúl hozzá a telefonjai méreteihez az Apple). Ami viszont változhat, az a 3D Touch. A gyártósorok elemzői már hónapokkal ezelőtt jelezték, hogy az Apple valószínűleg kiveszi majd a nyomásérzékeny alkatrészt az elkövetkezendő iPhone-okból, így megszűnik a 3D Touch funkció, a pletykát pedig az iOS 13 első bétája is alátámasztotta. Ez úgy lehetséges, hogy eltűnt belőle az összes 3D Touch-ot használó gesztus, amiket a hosszan nyomás váltott fel. Az alapokat tehát lefektették a funkció kinyírásához, innentől csak az Apple-ön áll, tényleg megteszik-e.

A kamera

Az új kamera az, amiért igazán érdemes lesz figyelni az idei iPhone-felhozatalra. A háromlencsés elhelyezkedésről az elemzőkön kívül már mi is beszéltünk, az új kamera viszont funkciók téren is sokat fejlődhet a korábbi modellekhez képest.

A Bloomberg szerint a harmadik lencse ultraszéles látószögű lesz, így a felhasználók sokkal nagyobb látómezejű képeket készíthetnek el vele. A harmadik lencse a már meglévő optikai zoomon is sokat dobhatna – az iPhone XS kétszeres optikai zoomot tud, ami idén még tovább nőhet. Egy új számítási technológiával pedig az iPhone kombinálni tudná a három lencséből érkező adatokat, hogy a sima képek is részletesebbek legyenek.

Ami pedig a szelfikamerákat illeti, az Apple valószínűleg feljebb fogja tolni a felbontását 7 MP-ről 12-re (aminek már igencsak ideje volna), illetve négyrészesről ötrészes lencsékre vált. Ez komoly javulást hozna a képek világításában és minőségében egyaránt.

Az iPhone 11 kamerái egy új borítást is kaphatnak, amitől a széles látószögű és az előlapi kamerák sokkal kevésbé lesznek feltűnők. Ming-Chi Kuo, az egyik legmegbízhatóbb Apple elemző (és szivárogtató) az elsők között dobta be ezt a változtatást, aminek hála a csúnya hátoldali foglalat sokkal kellemesebb látványt nyújthat majd.

 

Teljesítmény

Az Apple természetesen tovább fejlesztgeti a saját gyártású chipjét, aminek idei generációja az A13 nevet fogja viselni. A processzor már gyártásban van, és (a megszokott módon) ismét csak komoly ugrást fog jelenteni a 2018-as generációhoz képest.

„Az Apple processzorainak erősödése meglepően stabil volt az elmúlt években. Ha idén is tartják a szokott szintet, akkor az idei chip egymagos Geekbench 4 pontszáma körülbelül 5200 lesz. Ez köröket ver bármelyik Androidos eszközre, de még a sok laptopra is.”

A szakértők főleg a mesterséges intelligenciához kapcsolódó számítások fejlesztésére számítanak, ez viszont a grafikus teljesítmény fejlődésének kárára mehet. A mesterséges intelligenciák térnyerése miatt ez logikus lépés, és egy komoly döntés meghozatalát mutatja: az AI komoly igényeit az Apple így helyben, a lapka puszta erejével fogja megoldani, a felhőalapú számítások használata helyett.

 

Kapcsolat

Az iPhone-ok jelenleg az AirPlay 2 technológiával tudnak kapcsolódni a külső eszközökhöz, az idei generáció viszont már egyszerre két eszközre (pl. hangszóróra) is küldhet audiót. Ezt Dual Bluetooth Audiónak nevezik, a Droidos konkurencia nagy része pedig már évek óta tudja, az iPhone-okból azonban eddig teljesen kimaradt – meglepő módon, hiszen 2017 óta az összes Apple mobil rendelkezik a Dual Audióhoz szükséges Bluetooth 5-tel. Ezzel az Apple megint egy régi adósságát pótolná, azt azonban érdemes megjegyezni, hogy többszobás hangrendszerek kialakítására nem alkalmas a Dual Bluetooth Audio, szinkronizálási problémák miatt (arra úgyis ott van az AirPlay 2). Az iPhone-ok persze már most is képesek egyszerre több eszközhöz kapcsolódni, mindössze annyi a megkötés, hogy azoknak különböző típusú eszközöknek kell lenniük; egy Apple Watch és egy Bluetooth füles mehet egyszerre, de két füles már nem, illetve a fülhallgató és a hangszóró is ütik egymást. Már az iOS 13-mal érkezik két AirPods csatlakoztatásának lehetősége, de lehet, hogy az iPhone 11 bármennyi és bármilyen típusú eszközre bővíti majd a listát.

A hálózati csatlakozással kapcsolatban viszont van egy rossz hírem: már reménykedni sem szabad abban, hogy lesz 5G az új iPhone-okban. Bár egyre több Androidos gyártó nyomja a telefonjaiba az új csatlakozási szabványt, minden jel arra mutat, hogy az Apple idén kimarad a buliból. A 2020-as lehet a legelső iPhone, amiben megjelenik 5G, de még abban sem biztos.

 

Akksi és töltés

Az iPhone 11 valószínűleg támogatni fogja a kétirányú vezeték nélküli töltést, amit ismét csak láthattunk már a konkurencia eszközeiben. A telefon hátlapja így vezeték nélküli töltőpadként funkcionálhat, például az AirPods 2 töltőtokja simán szívhat róla némi naftát utazás közben. Telefonok töltésére nem ideális, de kisebb eszközök és kiegészítők simán visszahozhatók a halálból.

Hogy ez a funkció rendesen működni tudjon, az iPhone-oknak egy nagyobb akksira is szüksége van. Ming-Chi Kuo szerint az 5,8 hüvelykes telefon akkumulátora 20-25%-os növekedésen megy majd keresztül, a nagytesóé pedig 10-15%-oson. Ha tényleg így lesz, akkor használható lesz a kétirányú töltés anélkül, hogy kompromisszumot kelljen kötni az üzemidő kapcsán.

Az idei év egyik nagy kérdése az lesz, hogy az Apple képes lesz-e végre lemondani az utolsó cent profitjáról, és kicsit is jófejnek lenni a vásárlóival – igen, a gyorstöltésre alkalmas fali adapterről beszélek. A cég ugyanis évek óta nem hajlandó belerakni a csomagba a gyorstöltést támogató adaptert, helyette plusz tízezer forintokat kér el a félmilliós telefonok mellett. Néhány pletyka szerint igen, és végre kukába dobják a megszokott, 5W-os adaptert, helyette egy 18W-os érkezik majd az iPhone-ok mellett, a kábel pedig USB-C – Lightning is lehet. Hogy tényleg érkezik-e az erősebb adapter és a jobb kábel, az csak a megjelenés után derül majd ki.

 

Név és megjelenés

Mint minden évben, az Apple szinte biztosan idén is szeptember elején-közepén mutatja majd be a legfrissebb csúcskészülékeit, az Apple Parkban található Steve Jobs Theaterben. A megrendeléseket általában már a bejelentés napján felveszik, majd nem sokkal később szoktak kezdődni a kiszállítások. Ami pedig az elnevezést illeti, mi a a X-es generáció előtti, arab számozást használva szoktunk a telefonokra hivatkozni, de az is lehet, hogy az Apple marad a római számoknál, és iPhone XI, illetve iPhone XI Max lesznek a zászlóshajók nevei.

Forrás: 9to5mac

Kapcsolódó cikkek: